(1. téma) A nyereséges kereskedés alapjai
Előadó: Szoldán Péter, a New York Momentum Trader Oktatási központ ügyvezetőigazgatója
Szoldán Péter (36) 2003. óta kereskedik, korábban több New York-i cégnél dolgozott. A menedzsment tanácsadó McKinsey & Company-nál két évig volt pénzügyi elemző, majd 2003-tól a Shine Capital LLC-ben részvénykereskedőként tevékenykedett. 2001-ben a Harvard Egyetemen szerzett diplomát nemzetközi kereskedelem és pénzügyek szakirányon, ugyanitt szerzett szakképesítést értékpapírok és kockázatkezelés tárgyakban is.
Erre a témáról készült DVD-t vegye meg: az ára 20 ezer +Áfa (bruttó 25400 forint). Amennyiben mind a négy témát szeretné végigtanulmányozni, akkor 80 ezer +áfa (bruttó 101 600forint) a 4 oktatás együtt megkapja pluszba még David Shine két előadásából és oktatásából készült DVD-t is megkapja ingyen. Ha megrendeli mind a 4 témából készült DVD-ket, akkor az ajándék David Shine DVD-k mellé kap még egy speciális ajándékot is, aminek értéke 50 ezer forint és az egyik legnépszerűbb termékünk. Rendeljen és érdeklődjön az elméleti oktatásunk iránt.
(2. téma) Technikai elemzés – alakzatok

- Miért érdemes az alakazatokkal foglalkozni?
- Hogyan lehet megkülönböztetni az igazi alakzatot az olyannak tűnővel?
- Hogyan lehet kiszámolni egy alakzat mometumát?
- Mi alapján dönthetjük el, hogy érdemes-e beszálni egy pozícióba vagy sem?
Erre a témáról készült DVD-t vegye meg: az ára 20 ezer +Áfa (bruttó 25400 forint). Amennyiben mind a négy témát szeretné végigtanulmányozni, akkor 80 ezer +áfa (bruttó 101600forint) a 4 oktatás együtt megkapja pluszba még David Shine két előadásából és oktatásából készült DVD-t is megkapja ingyen. Ha megrendeli mind a 4 témából készült DVD-ket, akkor az ajándék David Shine DVD-k mellé kap még egy speciális ajándékot is, aminek értéke 50 ezer forint és az egyik legnépszerűbb termékünk. Rendeljen és érdeklődjön az elméleti oktatásunk iránt.
(3. téma) Technikai elemzés – indikátorok, oszcillátorok

- Milyen indikátorokat érdemes figyelni?
- Hogyan lehet a stratégiát felépíteni rájuk?
- Mitől függ, hogy melyik indikátort nézzük?
- A momentum trading stratégiák esetén mit kell figyelni?
- Indikátorok segítségével, hogyan tudunk belépni és kilépni a piacból?
Erre a témáról készült DVD-t vegye meg: az ára 20 ezer +Áfa (bruttó 25400 forint). Amennyiben mind a négy témát szeretné végigtanulmányozni, akkor 80 ezer +áfa (bruttó 101 600forint) a 4 oktatás együtt megkapja pluszba még David Shine két előadásából és oktatásából készült DVD-t is megkapja ingyen. Ha megrendeli mind a 4 témából készült DVD-ket, akkor az ajándék David Shine DVD-k mellé kap még egy speciális ajándékot is, aminek értéke 50 ezer forint és az egyik legnépszerűbb termékünk. Rendeljen és érdeklődjön az elméleti oktatásunk iránt.
(4. téma) Tőzsdepszichológia
A legnagyobb kihívás a sikeres stratégia megtanulása után, hogy azt a sikeres stratégiát pszichológiai gátak nélkül tudja Ön is alkalmazni. 
- Miért ilyen nehéz téma az?
- Mi az oka, hogy még azok is fontosnak tartják ezt, akik alapvetően nem foglalkoznak ilyen kérdésekkel.
- Mi az a két kihívás, ami az emberek 95%-t nem engedi, hogy jövedelmezően kereskedjen, és mi erre a megoldás?
Erre a témáról készült DVD-t vegye meg: az ára 20 ezer +Áfa (bruttó 25000 forint). Amennyiben mind a négy témát szeretné végigtanulmányozni, akkor 80 ezer +áfa (bruttó 100 000forint) a 4 oktatás együtt megkapja pluszba még David Shine két előadásából és oktatásából készült DVD-t is megkapja ingyen. Ha megrendeli mind a 4 témából készült DVD-ket, akkor az ajándék David Shine DVD-k mellé kap még egy speciális ajándékot is, aminek értéke 50 ezer forint és az egyik legnépszerűbb termékünk. Rendeljen és érdeklődjön az elméleti oktatásunk iránt.
A négy téma együtt 80 ezer forint + Áfa (bruttó forint)
Egy-egy témára külön is jelentkezhet, ha például Önt csak az indikátorok érdeklik. Ekkor csak hétköznapi előadásunkra jöhet el, de van rá lehetőség. Mi javasoljuk, hogy a teljes elméleti oktatásban vegyen részt mivel ez adja meg a teljes áttekintést és a stratégia összes elemét.
Egy téma ára 20000 + Áfa (bruttó 25400 forint) . Tehát, ha a négy téma közül csak az egyikre jönne el.
Ha mind a 4 témát együtt választja, akkor közel 30%-t tud vele spórolni ráadásul még 50%-kot spórolhat a speciális ajándékunkkal!
Érdekli az oktatás? Jelentkezzen telefonon (06-30-238-50-11) vagy itt az űrlapon!
Trackback /
Pingback